Azt hiszem mindegy férfi vagy nő, lány vagy fiú az illető, kell hogy tudja azt, mi az az inger amire feláll neki vagy begerjed rá. A társára esetleg vagy random pornóra, netalán valamilyen külön izgatásra…esetleg a saját nemére. Mindegy mi az, maszturbálni bármire lehet. Térjünk el a deviáns és patológiás, abnormális dolgoktól, mint halottra élvezni, vagy valami brutál dologra. Aki erre élvez, az nem normális és kész.
Az egyén első lépésben keresse meg azt a dolgot, ami jól esik neki magától. Hol simogassa, mit simogasson, mit érintsen meg. Hol legyen picit nedves esetleg nagyon. A fiúk is izgulnak a mellbimbó nyalogatásától, esetleg tudom javasolni ugyanúgy, mint a lányoknak, a nyálas ujjal való mellbimbó izgatást. Képzeljük el magunkat egy számunkra kedvező helyzetben (akárkivel, akárhogy), hiszen mi irányítunk. Engedjük el a fantáziánkat és ott érintsük magunkat, ahol tetszik. Én szeretem nedves ujjal simogatni a mellemet és a mellbimbómat, élvezem, ahogy megkeményedik a kezeim alatt. Mondjuk a párom farka is megkeményedik ettől, ha az ujjam hegyével izgatom csak éppen a makk finom hegyét. De most ne térjünk el…
El lehet képzelni ilyenkor már megtörtént aktusokat, amik nagyon jók voltak és kielégültünk tőle, hogy felfokozottabb legyen az állapotunk. Általában célszerű lépésről lépésre haladni a maszturbálásban, mert akkor 1) nem lesz olyan unalmas, 2) jobb lesz az élvezet minősége. Előfordulhat azonban, hogy menten el akarunk élvezni, vagy azonnal tudni akarok valamit a punciban, vagy azonnal beleverném valakibe a farkam… Ilyenkor célszerű erős ingerekre gondolni, mondjuk egy már megtörtént szexuális aktus ejakuláció előtti percére, vagy orgazmus előtti percére és el is érjük azonnal, amit akartunk, Vagy, ha pornót nézünk, akkor hagyjuk ki a bevezetést és csak a vég kifejlettet tekintsük meg.
Ha már leértünk a puncihoz vagy a péniszhez, csináljuk azt, amit ő akar. Ezt úgy értem, hogyha úgy érzed, hogy gyorsan kéne verni a farkad, akkor csináld gyorsan, vagy éppen lassan, ahogy az akarja…vagy ha azt érzed, hogy jó lenne tövig belemászni a puncidba az ujjacskáiddal vagy esetleg a vibriddel, akkor told be tövig, inkább törjön el a kezd (na jó nem, de a szándék nagyon fontos!), csak élvezz…élvezz…élvezz el.
Sajnos nincs farkam, így nem nem tudom pontosan mi jó a faroknak, de azt tudom, hogy jól esik neki, ha keményen ugyan, de nem fájóan, meg van szorítva. Izgatva van a makk hegye és tövig van néha húzgálva. Illetve a végén elég szinte csak a hegyét verni, mert már nagyon érzékeny. Ha én csinálom, akkor ugye mindig nyálas a farok, de ha a fiúk egyedül csinálják ők tudják úgy “szárazon” is verni maguknak. Vagy esetleg fekve próbáld meg, oldalt az ágyban a markoddal “lyukat” formázva, amibe belefér a péniszed, feküdj oldalt (vagy ahogy jól esik) és esetleg tedd magad elé a párnát, takartó, vagy ami tetszik, és imitálj egy aktust maszturbálás közben: magyarul dugd meg a párnát vagy ami éppen ott van, miközben a markoddal imitálod a puncit.
A lányoknak javasolnám, hogy próbálják meg a csiklót izgatni, picit belemélyedve néha a hüvelybe is. Eleinte nedvesítsék magukat, ha szükséges, de ha jó nedves a punci, akkor az teljesen elég lesz. Én 50-50%-ban szoktam megujjazni magam vagy vibrátort használok. Mindkettő nagyon jó. A vibrátor rezgő funkciója különösen akkor jó, ha egy stresszes nap után félhulla az ember. Érzem, hogy jó lenne egyet szexelni, de semmi erőm, se magamhoz, se sehogy sem. Persze a puncim meg folyik..szegényke. Ilyenkor szoktam azt, hogy csak fekszem, a rezgőt van, hogy maxra veszem, és bedugom csak…tövig…az meg szépen rezeg. Ott beállítom, hogy mégis milyen fokon a jó…Nagyon jól ellazít és a végén van, hogy semmi mást nem csinálok, csak úgy vagyok 5-10 percet, de van, hogy ki is elégítem magam. Vibrivel jó izgatni a csiklót is. Eleinte ki kell tapasztalni, mit hogyan, aztán ahogy csak tetszik.
Ujjakkal is nagyon jó. Általában ilyenkor izgatom magam análisan is, ami csak annyit jelent, hogy néha megujjazom magam ott is. Ekkor eléggé el van borulva az agyam, ezért is történik ez. Ezt egyelőre nagyon nem tudom részletezni, annyira még nem tapasztaltam ki. Ujjazni a puncit viszont nagyon jó. Eleinte próbálgassuk egy ujjal, hogy mit kívánunk, majd szépen fokozatosan kettő-három, ahogy tetszik. Az ember úgyis ráérez arra, melyik felállás a jó. Lehet a hüvelyben mozgatni is az ujjakkal, masszírozó szerű mozdulatokat lehet tenni. Érezni fogjuk, hogy milyen bordázott a hüvely fala, de ettől nem kell megijedni. Fel kell fedezni ott belülről is mindent. A G-pontot is meg lehet találni hamar ezen masszírozó mozdulat segítségével.
Egyszer majd remélem alkalmam nyílik kielégíteni így egy másik nőt. Nem tudom miért, de nagyon vágyom erre. Felizgatni, éreztetni vele milyen kívánatos, belenyalni, beledugni, megdugni…kielégíteni. Ezt szeretném még kipróbálni, meg talán a két pasit. Bár ez jelen esetben ezred rangú dolog, lévén a párom erre féltékeny lenne. Majd, ha egyszer a szexuális tudata megnyílik annyira, hogy rá lehessen venni erre, talán belemegy ebbe az egészbe.
Megint egy érdekes fogalom jött elő: szexuális tudat. Igen, ilyen is van. Erről majd egy másik bejegyzésben, így is elég csapongóra sikerült ez is.
A maszturbálni vágyóknak azt tudom tanácsolni, hogy bátran! Valójában semmi sem tiltott ekkor, mindent ki lehet próbálni szinte. A fiúk/férfiak dugják bele, amibe csak lehet, ahogy tetszik, a lányok/nők meg dugjanak azt a puncijukba, ami csak tetszik. Nem kell elborzadni önön perverzióinktól, személyiségépítő hatása van egy jó maszturbációs szokásnak. Legalább magunk előtt legyünk már őszinték!
Arra mindig ügyeljünk, hogy maszturbálás előtt tisztálkodjunk, illetve az eszközök tiszták legyenek. Olyan dolgot nem dugjunk a nuninkba, amit nem tudunk végig megfogni (nehogy beszippants a hüvely, aztán nem jön ki…) illetve a pénisz ne legyen nagyobb a megdugni kívánt dologtól, mert beleszorulhat… Maszturbálás után szintén tisztálkodjunk, így egészséges.
A koszos tárgyak fertőzéseket okozhatnak, piszkos ujjal való punciba nyúlás szintén gombás fertőzést eredményezhet. Erre a fiúk is figyeljenek: egy nő/lány hüvelyébe MINDIG TISZTA KÉZZEL NYÚLUNK BELE, ILLETVE MINDIG TISZTA PÉNISSZEL DUGJUK MEG – ez azért fontos, mert a hüvely aktus folyamán megsérülhet, ez lehet csak egy kis horzsolás, mely észrevehetetlen, és a szennyeződés belekerülése gombás fertőzéshez vagy máshoz vezethet, melyet nem a lány oda nem figyelése okoz, hanem a fiú nemtörődömsége.
A lányok/nők szintén figyeljenek arra, hogy milyen a hüvely állapota. Milyen folyásuk van. Ha viszket vagy túrós és esetleg különös szagú a folyás azonnal el kell menni vele orvoshoz. Nem kell félni a nőgyógyásztól, nem fog se megerőszakolni se semmi. Szar dolog eljárni hozzá, de ha nem akarsz egy elbaszott, beteg valamit a lábas közé akkor menj el legalább fél évente, illetve ha baj van azonnal. Vannak már női orvosok is! A beteg hüvely megbetegítheti a péniszt is. Sebes, fertőzött lehet tőle, ami a fiúnak/férfinak sem kellemes…sőt. Vigyázzunk egymásra.
A szex amellett, hogy élvezeti forrás, az odafigyelés és az egymásra vigyázás iskolája. Nem csak a tiniknek kell ezt tanulni, de a NŐ és a FÉRFI is mindig újratanulja.
- Semmi bajom az önkielégítéssel, ez szex valakivel, akit szeretek - mondja Woody Allen. Szeresd magad, az önkielégítésről mindent itt olvashatsz, amit csak tudni lehet.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: